Ivancsuk csókja a királynőnek

Több sakkozóban felmerült már, hogy mivel lehetne izgalmasabbá tenni a királyi játékot. Ezek közül a legnépszerűbb a Fischer-féle tisztelhelyezkedési variációk az alapállásban. A mostanában fantasztikusan sakkozó Ivancsuknak is elkezdett dolgozni az agya valami érdekességen.

Az egyik ötlete, hogy a vezért is sakkra, illetve mattra lehet állítani. Az alapállás és a lépések ugyanazok, mint a normál sakkban. A gyalogok átváltozhatnak ugyanúgy az alapvonalakra érve, csak vezérré nem. A vezért nem lehet leütni vagy feláldozni. A vezér megtámadása, olyan mint a sakk, ki kell lépni belőle, ha lehetséges. Ha nem, akkor nyert sakkra és így mattra állító fél.

Vezérsakk

Világos itt nem lépheti a szokásos Fb5-öt, mert vezére sakkban áll. A vezérrel kell lépnie.

Vezérmatt

He6! ebben az esetben világos győzelméhez vezet, mert a vezér nem tud kilépni a sakkból.

A másik még érdekesebb ötlete a csók a királynőnek változat, ami kiegészítése a fentebb említett vezérsakknak.
– Ha királynő mellett valamelyik szomszédos mezőben nem áll saját figurája, akkor „meztelennek” nevezzük.
– Ha királynő meztelen, akkor bármelyik ellenséges figura, akár a király is melléléphet, megcsókolhatja és ezzel megnyerheti a játékot.

Királynőcsók

Sötét ebben az állásban Kc6, Kd6 és Ke6 lépésekkel is megcsókolhatja a világos vezért és ezzel a partit megnyerheti.

A királynőcsók abban az esetben is lehetséges, ha vezér mellett saját királya áll, de ekkor csak királytól eltérő figura adhat csókot, a féltékenység elkerülése miatt. 🙂

Királynőcsók a király kivételével

Tehát ebben az állásban Kc1 és Kc2 nem lehetséges lépések a féltékeny világos uralkodó miatt, de Fc2 lépéssel a futó már megcsókolhatja a világos királynőt és ezzel megnyerheti a játékot. Érdekes ebben az állásban a Vg1+?? sakk, ami után viszont világos nyer a Kf1!-es védhetetlen csókkal a sötét királynő számára.

Ami még fontos ebben a változatban, hogy a matt erősebb, mint a királynőcsók.

Királynőcsók vagy matt

Ebben az esetben Vf5# nyer világosnak, mert sötét király így mattba kerül. Ve2+ és Ve3+ is nyer azonnal, mert a király nem tud ellépni úgy, hogy a sötét vezér ne kerüljön sakkba. Viszont Ve4+?? sakk után sötét nyer a Ke5! királynőcsók miatt.

Comments

  1. Nem tudom, h mennyire lesz jövője ennek a ‘csókos’ szabályzatnak, mindenesetre ez a Csuki ‘haláli egy figura’, az biztos! :-))
    /Nekem még a mexokott, a hagyományos sakk is elég izgalmas szok lenni, úgyérzek túl soxor kapok ki, ahhoz képest, h mennyire igyexenék nyerni.. :*-D../

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

  +  35  =  42