Anand és Shirov magyar csapatban

Az Aquaprofit Zrt. jó mélyen a zsebébe nyúlt és egy világbajnokkal Viswanathan Ananddal, egy világbajnoki döntőssel Alexej Shirovval, egy Európa-bajnokkal Liviu-Dieter Nisipeanuval, illetve egy újabb Polgár lánnyal Zsófiával erősítette meg a nagykanizsai csapatot.

Anand - Beliavszkij - Shirov - Nisipeanu - Polgár ZsófiaA cég egyik vezetőjének Nádasi Tamásnak tervei között volt Polgár Zsuzsa becserkészése is, de eddig nem járt sikerrel. Arról azonban nem szólnak a hírek, hogy esetleg az első számú magyar nagymestert Lékó Pétert megkereste-e. Kérdés lesz az is, ilyen nevek hallatán, hogy vajon hányszor fognak asztalhoz ülni, illetve egyszerre játszanának-e ilyen felállásban. Nem valószínű, de ettől függetlenül óriási dolog ilyen neveket megszerezni, akár egy-két partira is, ezzel a sakk népszerűségét növelni Magyarországon. A nagykanizsai csapattól ezek után nehéz lesz elvenni a végső győzelmet.

Amit én hiányolok, a Tehetség és Kurázsi verseny óta, az egy igazán nagy nevekből álló nemzetközi verseny, vagy versenysorozat Magyarországon. Igaz a Polgár Sakknap is egy nagyszerű kezdeményezés szintén az Aquaprofittól, de jó lenne itthon is egy Corus vagy egy Linares versenysorozat alatt mondjuk valamelyik hazai nagymesternek drukkolni a helyszínen. Reméljük egy ilyen kezdeményezés sem várat majd sokáig magára.

Comments

  1. Gondolom, ez az egész csak PR. Valami értelme biztosan van, ha ennyi pénzt, mint amibe ezek az urak és hölgy kerülnek, összekotortak Kanizsán. Abban az országban, ahol a bajnok valami kétszázezer bruttóval kénytelen beérni.

  2. Persze PR főként, de úgy tudom Nádasi úr szereti a sakkot és ezért ide adják a cég szponzori pénzeit. Minden cégnek van egy ilyen szponzori pénzalapja, aztán vagy a vezetők vagy marketingesek döntik el mire menjen. A sakk népszerűsítése szempontjából ez is becsülendő dolog.

  3. A tegnapi vagy tegnapelőtti Blikkben benne volt, hogy Anand 4 partira szerződött, ha jól emlékszem és Nádasi úr tervében van nagy verseny összehozása Magyarországon. Lehet olvassak a sakkszigetet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

  +  24  =  32