Megújult a Sakkvilág

Az idén úgy döntöttem előfizetek a Magyar Sakkvilágra, kíváncsi voltam mi változott. Régebben azért döntöttem a mellőzés mellett, mert úgy gondoltam az interneten minden sakkeseményről frissebb információt találok úgy is, illetve legtöbbször csak néhány parti közlésével volt letudva egy-egy tudósítás a sakkeseményekről.

Sakkvilág 2008.09.A szeptemberi szám megújult külsővel fogadott. Minden lap színes és kellemes tapintású és még az illata is jó. 🙂 A külsőre tehát most már nem lehet panasz.

Nézzük a belsőt. Ami nekem a vesszőparipám, hogy főleg a magyar tartalom legyen túlsúlyban, ha már a kiadvány nevében is ez került hangsúlyozásra. Egy magyar sakkújság, főleg magyar tartalommal legyen megtöltve, még akkor is, ha tudjuk világversenyek mostanában elkerülnek minket, az amatőr társadalom pedig főleg a szupernagymesterek partijait követi. Csakhogy a külföldi nagy eseményekről az internet segítségével könnyedén a legfrissebb információkhoz juthatunk pár kattintással, szóval én pont a magyar versenyekre, akár kisebbekre is vadászom a lapban.
A női magyar bajnokságról hosszasan olvashatunk, benne a kapitány nehéznek tűnő (szerintem nagyon logikus) döntéséről, hogy kit visz ötödiknek a magyar olimpiai csapatba.
Hosszú cikk részletezi az idei paksi Marx György Emlékversenyt is. A külföldi versenyek közül a bieli, mainzi és természetesen a FIDE Grand Prix kap nagyobb hangsúlyt. Ezekkel a cikkekkel minden teljesen rendben van. Amiről viszont szívesen olvastam volna bővebben az a korcsoportos magyar bajnokság, illetve Varga Zoltán nyári túrájáról is el tudtam volna képzelni egy olyan szintű írást, mint amilyen szinten Gyimesivel anno a Tehetség és Kurázsi versenyen kommentálták a partikat. Persze egy ilyen versenynek, ilyen sok és nagy esemény mellett most csak egy oldal juthatott, ezért ilyen kurta és főleg játszmabemutatásra korlátozott írása jelenhetett meg.

Az újság tehát nálam majdnem tökéletesre vizsgázott a szeptemberi számmal. Bátran ajánlom mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1  +  9  =