Topalov – Kamsky párosmérkőzés eredmények

A sakkvilágbajnoki kihívó párosmérkőzés aktuális állása, a partik rövid elemzése, érdekességek kiemelése, minden parti után frissítve.

A sakkvilágbajnoki kihívó párosmérkőzés végeredménye 7 forduló után:
Topalov 4,5 – 2,5 Kamsky

1. parti
Topalov 1. d4-el kezdett, amire Kamsky a Grünfeld védelmet választotta. A parti a tavalyi Szocsiban játszott CseparinovKamsky játék mentén haladt. Topalov a szekundánsától a 17. lépésben tért el.

Topalov 17. lépése előtt

17. e5! Csepa 17. Bac1-el folytatta, majd később hátrányba került, de végül egy nagy elnézés miatt megnyerte a partit.

Kamskyt meglepte az újítás, több mint egy órát gondolkodott a válaszlépésen, de sikerült erős lépést választania: 17…Fd7! Világos gyaloghátrányban, de jobb pozícióban támadhatott. Sötétnek egyetlen lépései voltak, de megtalálható nehézségűek. Kamsky jól állta a rohamokat. Már várható volt a kézfogás, mikor a bolgár játékos nem a legjobb támadó lépést húzta és ha az amerikai vállalta volna a küzdelmet talán még a maga javára is fordíthatta volna a partit. Végül egy örökös sakkos változatot választott, így remivel fejeződött be az első összecsapás.

2. parti
Kamsky 1. e4-el indította meg a második forduló partiját. Topalov a Berlini védelmet választotta, de nem a leggyakrabban lépett 4…Hxe4-es varit, hanem a 4…Fc5-öst. Ez Kamskyt annyira meglepte, hogy az első partihoz hasonlóan megintcsak nagyon sok időt használt föl, láthatóan nem készült ebből a változatból.

Kamsky 10. lépése előtt

Időelőnyén, hogy faragjon kicsit, megpróbált ő is valami meglepőt lépni. 10. Vh5-ös lépése azonban csak kis töprengésre késztette a bolgár sakkozót, így időhátránya egyre csak nőtt. Talán 10. Fe3 He6 11. Hd5-ös változat nagyobb nyomást gyakorolhatott volna sötétre.

Kamsky 16. lépése előtt

Topalov szépen fokozatosan vette át a kezdeményezést sötéttel. A fenti állásban az amerikai sakkozó a természetes 16. Kh1-el folytatta, amire sötét azonnal húzta 16…d4-et és mivel Kamsky nem akart vezért cserélni 17. Ff5-el folytatta.

Topalov 17. lépése előtt

Érdekes lett volna 17…Hexf4!, amivel sötét rögtön előnybe került volna, de itt Topalov a biztonságosabb 17…Bf7-et választotta. 18. He4 Vd5 19. Fxg6 hxg6 20. Vxd5 következett, ami után világos támadása végleg elhalt. 19. Hg3 Hgf8 20. Vg4 g6 21. Fe4 += lehetett volna világos jó játáka. Topalov 20…Bc7-el könnyedén vette át a végső kezdeményezést és az ekkorra már totális időzavarban játszó Kamsky már nem tudott igazán erőt kifejteni, majd a 32. lépésben le is esett. Topalov megérdemelten gyűjtötte be az első pontot.

3. parti
Először sikerült Kamskynak meglepnie Topalovot. A Grünfeld védelmű partiban Topalov tért el az első partihoz képest. A 4. Vb3-as változatot készítette mára elő, de Kamsky jobban készült. A c7-en gyalogáldozatot vállaló amerikai nagymester a gyors vezércserék után könnyedén ki tudott fejlődni és a bolgár játékos beragadt huszárja nélkül nem tudott igazi támadást kifejteni. A kiegyenlítés után Topalov még próbálkozott kicsit, de hamar belátta, hogy sötétnek nem nehéz a védekezés ezért már a 37. lépésben békekötést ajánlott.

4. parti
Kamsky ha nem is tökéletes játékkal, de egyenlített. Topalov elkerülte a második partiban megjátszott Berlini védelmet és a Spanyol megnyitás zárt változata került terítékre. Sokáig a kitaposott úton haladtak a felek. Az amerikai játékos nem az ilyen állásban szokásosan előbukkanó a4-es lépést favorizálta, hanem előbb a királyszárnyon próbálkozott. A parti a sötét futó játékbahozásának szép gyalogáldozatos akciójakor kezdett igazán élessé válni.

Kamsky 26. lépése előtt

26. b3! Topalov nem sokat gondolkodott elfogadta az áldozatot, ami még nem is lett volna gond, de utána azt gondolhatta meg tudja sötét futót a5-ön fogni, vagy legalábbis a játékát tudja kicsit blokkolni, de ez nem bizonyult jó tervnek.

Topalov 30. lépése előtt

30…b4?! Sokkal inkább kellett volna az ilyen állásokban oly fontos d5 lépést valahogy megoldania. 30…Bd7 jobbnak nézett ki.

Kamsky nagyon szépen megoldotta a gyenge d6 gyalog levételét, de utána a legszebb kombinációt nem sikerült megtalálnia, pedig több mint 40 percet gondolkodott a 43. lépés előtt.

Kamsky 43. lépése előtt

43. Fxf8!! Bxd2 44. Vc1! Bxf8 45. Bxf6 Bfd8 46. Hgf1! B2d6 47. Hf5!! gxf5 48. Vxh6+ Kg8 49. Bxd6 +-
Kamsky végül 43. Fb4-el folytatta.
Topalov ezután egy ideig még tartotta magát, de a gyalogelőny érvényesítését Kamsky ha nem is könnyedén de megoldotta. Topalov a 73. lépésben nyújtott kezet.

5. parti
Hihetetlen elnézés, jó megnyitáskezelés után Kamskytól az 5. partiban. Topalov a félidőben úgy döntött vált az 1. d4-es kezdés helyett a királygyalogot tolta kettővel előrébb. Kamsky a Francia védelmet választotta. Meglepő volt, hogy Topalov két könnyűtisztet is lecserélt így nem volt nehéz az amerikainak a kiegyenlítés.

Kamsky 9. lépése előtt

9…Fd6! szép új ötlet ilyen szinten. Sötétnek semmi gondja a gyalogcserék után. Izolált lesz a d gyalog, de védhető. A bolgár sakkozó próbált fogást találni, de nem sikerült neki. Kamsky nem került időzavarba sem, már-már a remit jelentő kézfogás volt várható, amikoris az amerikai játékos hihetetlen módon elnézte az állását tartó d gyalogot.

Kamsky 35. lépése előtt

35…Hb4?? 36. Hxb4 axb4 37. Bxd4! Kamskyt annyira megviselte az elnézés, hogy már nem tudott ellenállást kifejteni ezután, pedig ha 37…Vxd4-et választja Topalovnak még sokat kellett volna dolgoznia a pontért. 37…Vf8 után bástyacserék, majd két vezérsakk beadásával a b gyalog is elhullott, ezzel tulajdonképpen eldőlt a parti. Még léptek néhányat, de az 55. lépés után Kamsky sem látta értelmét folytatni. Szerencsés győzelem a bolgár sakkozó számára, kérdés az amerikait mennyire viseli meg ez az elnézés, mennyire lesz hatással rá a következő partik során.

6. parti
Változatos párosmérkőzés. Topalov ma Kamsky e4-es nyitására a Caro-Kann védelmet választotta.

Topalov 11. lépése előtt

A 11. lépésben Topalov újított. 11…g6 lépése a futó játékba hozására való próbálkozás, de nem éppen jó lépés ebben az állásban. Kamsky nem is tétovázott. 12. c4-el próbált nyomást gyakorolni sötét állására. 12…Fg7 13. Fc5! a rosálás akadályozása miatt a bolgár sakkozó kénytelen volt újra f8-ra tenni a futóját. 13…Ff8. Az amerikai viszont nem a leglogikusabb 14. Bc1-el folytatta, hanem a vezérével lépett c1-re. 15. Vc1?!, ami után 15…Bc8 16. Fxf8 Hd4! 17. Vd1 Hxe2+ lépésekkel sötét teljesen kiegyenlített. A bástyák ezután gyorsan lecserélődtek és Topalov próbálkozhatott. De a 11. lépésben tett gyengítése világost örökös sakkhoz segítette a parti végén, így remivel végződött a 6. játszma.

7. parti
Eldőlt! Topalov e4-es nyitására Kamsky ismét a Francia védelemmel próbálkozott. Topalov eltért, a 4. lépésben 4. exd5-öt választott. Kamsky szépen tartotta az állást, majd megindult az a gyaloggal ellentámadást keresve. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a mérgezettnek nevezett b gyalog levételével előnybe is került.

Kamsky 17. lépése előtt

17…Vxb2! Topalov jól taktikázott, saját támadó stílusát játszva gyorsan, magabiztosan húzott, Kamskynak viszont nagyon fogytak a percei, de a 25. lépésig még sikerült pontosakat húznia.

Kamsky 25. lépése előtt

25…Fa4? Sajnos azonban a gyorsan fogyó idő meghozta a sajnálatos hibát.
A nem túl szép 25…Fc8! lépés kellemes sötét előnyt biztosított volna. Ahogy tegnap a d gyalog, most az e gyalog okozta az amerikai vesztét. Vezérsakkal nem szabadott odaadni világosnak. Még 25…Kf7 is adott volna kis előnyt a másodhúzó számára. A bolgár innentől csak az időre játszott, nem a legpontosabbakat húzva egyszerűen nem hagyott időt gondolkodni Kamsky számára.

Kamsky 31. lépése előtt

Ha Kamsky nem 3 perccel gazdálkodott volna összesen a pozícióban biztosan megtalálja a szép 31…b4! lépést, ami a biztos nyerést és a holnapi folytatást hozhatta volna. Innentől azonban teljesen összeomlott: 31…Beb8? 32. Vc7! Bc8 33. Vxc4 Bxc4 34. d7 Fb1? 35. Bd1? Kg8! 36. d8V Bxd8 37. Fxd8 Fc2 38. Bdc1 b4? 39. Bxa2-vel végleg elszálltak sötét reményei. A 40. lépés után 20 percig nem is tudott a táblára koncentrálni, majd húzott még 4 lépést és kezet nyújtott ellenfelének.

Topalov megérdemelten nyerte meg az összecsapást, mert nagyon jól felkészült és taktikusan osztotta be az idejét. Kamsky méltó ellenfele volt, több játszmában is túljátszotta a bolgár sakkozót, csak az idejével nem gazdálkodott megfelelően és ez döntőnek bizonyult.

Topalov – Kamsky kihívó párosmérkőzés fóruma
Az eddigi partik letöltése (pgn)

9 hozzászólás

  1. gábornok

    Simukánm! Topi nem ukrán, hanem bolgár! Nem Topakov, Topalov!:-D

  2. Simulacrum

    Rossz aktát nézhettem akkor. 🙂 Köszi a javítást.

  3. gábornok

    OK törölheted a kommenteked! 🙂

  4. Simulacrum

    Elférnek nem? 🙂 Zavarnak? 😉

  5. mike66

    Kamsky nyert állást adott remire! 34. ..,Ve3+ 35. Kh2 után bástya csere és Kg7 után a sakkokra a király a d gyalog felé indul és a d gyalog bemasiroz!

  6. Simulacrum

    Ott már reminek tűnik ahol írod, ugyanis világosnak meg a h gyalogja masíroz be vezércsere után. Pl.: 35… Bxh5 36. Vxh5+ Kg7 37. Vg4+ Kf6 38. Vg3 Ve5 39. Vxe5+ Kxe5 40. Kg3 Ke4 41. h4 Ke3 42. h5 d3 43. h6 d2 44. h7 d1=V 45. h8=V =
    Bár lehet, hogy a kulcslépés itt 37…Kf7! és tényleg igazad van, hogy talán még itt is nyerhetett volna sötét, bár ezt lehetne számolni egy ideig.

    28…Kg8 lehetett volna esélyes sötétnek inkább.

  7. MrSpock

    Csak kiprobalom ezt a helyet amit ajanlottatok

  8. Simulacrum

    Köszöntünk szeretettel. 🙂

  9. mike66

    A Sakkvilág áprilisi számában is megjelent az elemzésem az első meccs végéről.
    Kamsky valóban nyerve volt.

Írd meg a véleményed!