Tóth László emlékverseny 2008

A Tóth László SE a 2008-as év végére egy 9 fordulós svájci rendszerű sakkversenyt szervezett Kecskeméten. A versenyen maximum 2100 élő ponttal rendelkező sakkozók indulhattak.

Sárosi Zoltán versenyszervező lankadatlanul próbálkozik a megye sakkozóinak játéklehetőséget biztosítani. A 2008-as évben kezdődő és a 2009-es évben végződő hétnapos verseny is egy ilyen alkalom volt. A verseny tökéletes lehetőség volt azok számára, akik élő pontokat szerettek volna szerezni és azok számára is, akik már jelenlegi pontszámukat szerették volna növelni. A sakktorna résztvevői közt volt olyan, aki pár éve még az óvoda játékaival játszott és olyan is, aki nyugdíjas korúként vágott neki a küzdelemnek. A verseny legtöbb résztvevője jól ismerte egymást, a hangulatot és a sakkbarátságot jól jellemzi, hogy a legjobb élőtlen játékos díjának átadásakor, az egyetlen külföldi versenyző is olyan tapsot kapott, mint a többi díjnyertes játékos. A verseny szabályos lebonyolításáért, a mindig barátságos Seres László volt a felelős.

A versenyt Csepeli Balázs nyerte meg magabiztos 7,5 pontos eredménnyel. A második és harmadik helyet a Keresztes család két tagja Márk (7 pont) és Zoltán (6,5 pont) gyűjtötte be.

A versenyről bővebben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

3  +  2  =