Sakkolimpia – esélylatolgatás (nők)

Az esélylatolgatás folytatásaként nézzük meg a női mezőny esélyeseit. Több nagy csapat is harcba száll a sakkolimpiai címért, nagyon nehéz lenne megjósolni a végső győztest. Meglepetéscsapatok pedig mindig lehetnek. Ez az első sakkolimpia, ahol a nők is négy táblán viaskodnak majd, mint a férfiak. Nézzük azért mire lehet számítani.

A nagyok közül a legesélyesebb természetesen az orosz csapat. A világbajnok Kostenjuk vezette csapatuk meggyőző 2477-es élőátlaggal vág neki a tornának. Mindenképp ők az aranyérem fő várományosai.

A másik nagyágyú a kínai csapat. 2467-es élőpontátlaguk sem marad el sokkal a riválistól, az első táblán pedig az egyik legnagyobb női tehetség Hou Yifan ül asztalhoz.

A harmadik nagy az ukrán együttes. A Kateryna Lahno-val felálló csapat 2473-as élőátlaggal indul harcba.

A negyedik esélyes válogatott a grúz csapat élén a tapasztalt sakkozóval Csiburdanidze-vel. 2462-es élőátlaguk mindenképpen érmes helyet predesztinál számukra.

Valószínűleg ez a négy csapat küzd majd az éremért. Lássuk azokat, akik meglephetik őket.

A legnagyobbak után jöjjön először a magyar csapat. A Hoang Thanh Trang, Vajda, Szidónia, Mádl Ildikó, Rudolf Anna, Schneider Veronika összeállítású csapatunk élőátlaga 2374, ami egy százassal marad el a legjobbakétól, de lányaink nagy küzdők, remélhetőleg tudunk meglepetést okozni.

A legnagyobbak után élő szempontjából a francia csapat következik. 2411 élőátlagú gárdájuk a jónevű Sebag, Skripchenko párossal próbál meg jó eredményt elérni.

Meglepetés csapat lehet az örmény válogatott. 2375-ös élőátlagú csapatuk első táblása a 2500 fölötti Elina Danielian.

Stefanova Antoaneta-t az első tábláján tudó 2350-es élőátlagú bolgár csapatra is valószínűleg figyelnie kell a nagyoknak.

A szintén 2350-es élőátlagú német csapatnak a negyedik táblán nyújtott teljesítménye lesz a döntő szereplésüket illetően. A Phaetzel felálló csapatuk még a nagyok számára is kellemetlen ellenfél lehet.

Az indiai csapat, ahogy a férfiaknál is kénytelen nélkülözni a legjobbját. A sakktehetség, Koneru Humpy a már fixált versenyei miatt marad távol. Érdekes, de nyilatkozatában nem érzi aranyéremre esélyes csapatnak a sajátjait még az ő szereplésével sem. Pedig a nélküle felálló csapat is 2363-as élőátlaggal vág neki a versenynek.

A mindig a tűz közelében lévő lengyel csapat idén 2365 élőt gyűjtött össze átlagban a versenyőzivel. A Socko Monika vezette csapat meglepetésgyanús lehet.

A szerb csapat igencsak erős összeállításban 2370-es élőátlagú versenyzőkkel ül asztalhoz. Nehéz a szereplésüket megjósolni.

Az amerikai együttesben Polgár Zsuzsa nem ül asztalhoz, de így is 2374-es élőátlagú csapatot tudtak összeállítani, ami meghatározó lehet a versenyen.

A csehek, románok, hollandok, szlovákok, szlovének szólhatnak még bele jó helyekért vívott küzdelmekbe.

Comments

  1. Horváth József kapitány:
    Gara Tícia: Simán helye van a csapatban, ereje és tavalyi, meg tavalyelőtti bajnoki címe alapján, de nincs jó formában, nem tehetem be.
    Gara Anita: Rutinja, eddigi csapateredményei, tudása és ereje alapján simán helye van a csapatban, de pillanatnyi hanyatlónak látszó formája miatt nem tehetem be.

    A Sakkvilágból származik az idézet, ahol bővebben kifejti a kapitány, hogy a Gara lányoknak most nem ment jól, ezért nem kerültek be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

  +  75  =  84