FIDE Grand Prix 2009 Nalcsik

A mai napi megnyitó után, holnap indulnak a sakkórák az oroszországi Nalcsikban a 4. FIDE Grand Prix-en. Lékó Péternek talán még nehezebb dolga lesz, mint az előző Grand Prix-en, de reméljük jobban szerepel majd.

Az előző elisztai Grand Prix nem sikerült igazán jó első számú nagymesterünknek. 50%-os teljesítmény, két vereség, két győzelem a remik mellett. Azon a versenyen Radzsabov után a második kiemelt volt.
A Nalcsikban rendezendő versenyen is szintén a második kiemelt lesz Aronjan után. De az Aronjan, Grischuk, Ivancsuk, Kamsky, Szvidler nevek erősebb tornát ígérnek. Grischuk ellen az elisztai versenyen nem ment Petinek. Ivancsuk és Szvidler nagy mumusai. Aronjan az Amber versenyen, Kamsky pedig Topalov ellen jelezte, hogy jó formában vannak.
A verseny az előzőhöz hasonlóan 14 fordulós lesz, két szabadnappal (április 20. és 25.).

A bejegyzés fordulónként folyamatosan frissítve lesz Peti partijainak rövid elemzéseivel.

A verseny hivatalos honlapja.

1. forduló
A szerencsés húzás eredményeképpen Péter többször játszhat majd világos színnel, így az első két fordulóban a fehér bábukat irányítja. Kamsky ellen 1. Hf3 meglepetést készített elő nagymesterünk. Versenypartiban 1993 óta nem nyitott így. Életében sem sokszor. A meglepetés teljesen bejött. Az amerikai ideje gyorsabban fogyott és Lékó állása is nagyon kedvező volt. Már a megnyitásból előnnyel jött ki, majd ezt később minőségire is fokozta:

Lékó
32. lépése előtt

32. Bc1! Kamsky érdekes módon bevállalta a vezér nélküli játékot 32…Bxf4?-el 33. Bc8 Bxf2 34. Bxd8+ Hxd8. Péter ezután lenyerte a sötét a gyalogot és a biztató vezérszárnyi gyalogtöbbletet látva a győzelemben reménykedhettünk. Nagymesterünk azonban nem találta meg a b gyalog bevitelének útját (pedig több nyerési lehetősége is volt) és a végén odaadta sötét h gyalogjáért, amivel remivé alakult a parti. Nagyon kár az ilyen első partiért, de reméljük nem veszi el Peti kedvét.
Még két parti dőlt el az első fordulóban. A gyenge napot kifogó Mamedzsarovot Aronjan verte sötéttel. Grischuk pedig bástyavégjátékban érvényesítette gyalogelőnyét Gelfand ellen.

1. Grischuk (1p), 2. Aronjan (1p), 3. Lékó (0,5p)

2. forduló
Mamedzsarov ma jobban játszott sajnálatunkra, mint tegnap. Lékó ma az e4-es kezdés mellett tette le a voksát. A szicíliai védelmű partiban egy hajszálnyi előnyt tudott kihozni a megnyitásból, de azeri ellenfele jól védekezett. A tegnapi partihoz képest talán csak egy olyan folytatást választhatott volna a végjátékban, amivel előnyre és talán győzelemre is szert tehetett a későbbiekben:

Lékó
31. lépése előtt

Itt Péter 31. h3-al folytatta, ami után 31…bxc3 32. bxc3 Bb1 következett és teljesen remivé alakult a parti. A bástya szabad útját 31. b3 akadályozhatta volna meg a következő esélyes folytatással: 31…bxc3 32. Kxc3 Be8 33. Fd5 Be2 34. Kd3 Bb2 35. g3 += Igaz ugyan, hogy a sötét bástya így is átjöhet világos állásán, de így vagy az f7 gyalog nem védhető vagy a király tud elmenni az a gyalogosért.
Ma is két parti dőlt el. Aronjan ismételten nyert, honfitársát Akopjant győzte le. Szvidler pedig Ivancsuk időzavarát kihasználva gyűjtötte be a pontot.

1. Aronjan (2p), 2. Grischuk (1,5p), 3. Szvidler (1,5p), … 8. Lékó (1p)

3. forduló
Nem jött össze világossal a nyerés, nem baj, összejött sötéttel! Lékó Péter pontosan vezetett partiban győzte le szekundánsát az örmény Vlagyimir Akopjant. Rövid remipartira lehetett számítani kettejük párharca előtt, de Péter rácáfolt az eddigi békésebb összecsapásaikra és megérezte, hogy lehet keresnivalója ebben partiban, vagy csak az első parti rontását akarta nagyon kiküszöbölni. Mindegy is mi volt a fő ok, egy ilyen fontos versenyen minden pontra szükség van. Nagymesterünk a Szláv védelem meráni változatát készítette elő. Látszik, hogy mind a világos, mind a sötét megnyitástárát nagyszerűen frissítette a verseny előtt.

Lékó
17. lépése előtt

A 17. lépésben újított. Érdekes, hogy eddig nem merült fel itt a Péter által megjátszott 17…Vd5 mattra állítás, igaz az eddig játszott két természetes 17…e5 és 17…Bac8 lépések is teljesen jók. Akopjan teljesen beszorult. Nem tudta megoldani tisztjei fejlesztését, Péter vezére pedig biztatóan állt világos állásában.

Lékó
23. lépése előtt

23…Fa6! 23. Ve1 Fxf1 24. Vxf1 Bfd8 világosnak nem könnyű a védekezését megszerveznie. 26. Bb4 Vc2 27. Bc4 Va2 28. Bdc1 Bxd2 29. Bxc5 Bxc5 30. Bxc5 Vxa3 -+ és ezzel a gyalognyeréssel tulajdonképpen eldőlt a küzdelem. Az örmény játékos még próbálkozott a végjátékban, de ma Peti nem adott esélyt és a 61. lépésben fogadhatta ellenfele gratulációját.
Nagymesterünk nyerésén kívül ma három parti dőlt el. Karjakin nagy meglepetésre megállította Aronjant, Alekszejev Eljanovon kerekedett felül, Grischuk pedig Kaszimdzsanovot gyűrte le. Péter győzelmén kívül mindhárom világos bábukkal született.

1. Grischuk (2,5p) 2. Szvidler (2p), 3. Alekszejev (2p), … 6. Lékó (2p)

4. forduló
A taktikus Lékó Pétert láthattuk ma az ukrán Szergej Karjakin ellen játszani. Péter vezérgyalogos kezdést választott, amire Karja az a6-os Szláv védelmet választotta. Sötét király rosszabb helyzetét világos a befejezetlen fejlődése kompenzálja a változatban. Míg Péter az első 14 lépésre 5 percet használt el, az ukrán sakkozó már fél órát. Péter kottából játszott és nagyszerű újítással lepte meg ellenfelét:

Lékó 14. lépése előtt

14. Hxd5!! Szép újítás, Ivancsuk Fg2-vel, Aronjan h3-al folytatta 2007-ben. 14…Hxe4 15. Hf4 Hxd2 16. O-O-O Ff5 17. Fc4+ Kf8 18. Fd3 Fxd3 19. Vxd2 Fh6 += Péter először itt gondolkodott el. Egy óra időelőnynél. 20. Bhe1 Vd6 21. Vxd3 Vxd3 22. Bxd3 Bg8 23. Bd7 Bg7 24. Bxg7 Kxg7 = Karjakin végig higgadt maradt, és pontosakat lépve sajnos sikeresen egyenlítette ki a játszmát. A 40. lépésben ajánlotta fel Péter a remit. Nagyon izgalmas parti volt, sajnálható, hogy nem volt benne nyerés.
A 4. fordulóban egyedül Kamsky tudott győzni. Szvidler nem tudott ellenállni neki sötéttel.

1. Grischuk (3p), 2. Karjakin (2,5p), 3. Kamsky (2,5p), … 5. Lékó (2,5p)

5. forduló
Ismét a taktikus Lékó Pétert láthattuk, aki nagyon pontos lépésekkel remizte ki sötéttel a listavezető Alexander Grischukot. Péter ismét a Szláv védelem mellett döntött. A 9. lépésig az Amber versenyen játszott és szerencsétlenül végződő KramnyikLékó parti nyomán haladtak a felek. A 9. lépésben Grischuk He5-tel folytatta. Mindketten nagyon gyorsan játszottak, látszott készültek erre a varira. Péter újított a 16. lépésben:

Lékó 16. lépése előtt

16…c5, eddig kétszer Kf8-at léptek ebben az állásban. Láthatóan az orosz sakkozót nem érte váratlanul ez a húzás, a 21. lépésig tulajdonképpen rögtön húztak a felek.

Lékó 21. lépése előtt

Nagymesterünk a vezérbeütés után gondolkodott el, hova visszakozzon. Érdekes, hogy 21…Vg1+ 22. Ff1 O-O 23. Vxh6 Bd8 24. Hd6 c3 25. Vh5 Fxd6 26. exd6 Fa6 rögtön remire vezetett volna, de Péter 21…Vc6 mellett döntött. Sötétet gyalogelőnye miatt ugyanis világosnak folyamatosan nyomás alatt kell tartania, különben kellemetlen helyzetbe kerülhet. Mindkét fél tökéletesen pontosan játszott és a 38. lépésben remi végjátéknál egyeztek meg a döntetlenben.
A fordulóban eldőlt két parti igazi érdekesség. Ivancsuk egyetlen hibáját Kaszimdzsanov könyörtelenül és szépen használta ki, és sötéttel győzte le 40 éves ukrán sakkozót. Akopjan és Kamsky partija igazi csemege lehet majd a végjátékelemzőknek, főleg mert a két nagymester tudása szintjéhez képest elég sokszor nem találta meg a helyes folytatást. Akopjan a középjátékban ügyesen került előnybe, de végül a könnyű nyerések közül nehéz, de nyerhető végjátékra rontotta az állását. A végjáték kapkodásában az amerikai nagymester többször érhetett volna el remit, de végül feladásra kényszerült.

1. Grischuk (3,5p), 2. Karjakin (3p), 3. Lékó (3p)

6. forduló
Kellemes játék, de csak remi Alekszejev ellen. A jó formában lévő orosz sakkozó ellen Péter d4-el nyitott. A Katalán védelem fő változatában nagymesterünk kellemes térelőnyt ért el, majd felsorakozott nehéztisztjeivel az a vonalon. Kellemes állásban próbálkozhatott, de sajnos nem volt áttörés, ellenfele végig higgadt maradt és az 54. lépésben megszületett a békekötés.
Ivancsuk rossz formában van, egy nem könnyű végjátékba került Aronjannal szemben sötéttel, de talán hozható lett volna a remi, ha nem néz el egy fatális gyalogütést, amivel tarthatatlanná vált az állása. Szivdler Grünfeld védelme ma bejött ukrán ellenfelével szemben, pedig sok kellemetlen helyzetet hozott számára már ez a megnyitás. Eljanov elnézte a középső d gyalogját és az állása összeomlott. Akopjan szinte lemásolta az előző fordulóbeli partiját. A középjátékban szépen túljátszotta Karjakint, majd az ukrán játékos vezére túl aktívvá vált és majdnem védhetetlen lett az örmény játékos számára az örökös sakk. De ahogy Kamsky ellen most is sikerült begyűjtenie a pontot, méghozzá egy szép átváltozással:

Akopjan 71. lépése előtt

71. a8H!! A vezér felvétele örökös sakkos lehetőséget teremtene sötét számára.

1. Aronjan (4p), 2. Lékó (3,5p), 3. Alekszejev (3,5p)

7. forduló
Az első izzadságos parti a versenyen. A rossz formában levő Ivancsuk mindent megpróbált Lékó ellen, hogy az eddigi rossz eredményén javítson. Mostanában meggyűlik nagymesterünk baja az ukrán sakkozóval, így volt ez a mostani partin is, szerencsére azonban most sikerült remire hozni a meccset. A Spanyol megnyitás után Ivancsuk lecserélte a világos mezejű futóját a c6 huszárra, majd Fg5-öt lépett. A kötésből való típuskilépés után Ivancsuk Hbd2-vel folytatta.

Lékó 8. lépése előtt

8…Hd7 Típuslépésnek tűnik, de nem igazán volt szerencsés lépés. A teljesen természetes Fe6 sokkal kellemesebb játékot biztosított volna sötét számára. A parti során így Péter huszárja a végjátékig haszontalan maradt és ez időzavarral tetézve gyalogvesztéssel járt. Az ukrán nagymester mindent megpróbált gyalogelőnye érvényesítésére, de ahogy a versenyen már többször most is hibázott egy kicsit, ami Péternek elég volt a remihez, bár talán hiba nélkül is tartható volt az állás.

Lékó 38. lépése előtt

38…Fb3! 39. Bxg7 (39. Vc5 Vxd3 =) Kxg7 40. Vxb3 = és a minőség miatt teljesen remi az állás. Még 15. lépésig próbálkozott Ivancsuk, de utána belátta, hogy nem ma fogja megszerezni az első teljes pontját a versenyen.
Viszont megszerezte első pontját Eljanov. Gelfandot győzte le egy szép áldozattal:

Gelfand 31. lépése előtt

31. Vxa7? A rossz állásban ez a gyalograblás végzetesnek bizonyult. 31…Hxf2! 32. Kxf2?? az áldozatot nem lehetett elfogadni 32…Vg3+ -+. Eljanov ez után igaz nem találta meg a szép mattal végződő befejezést, de bástyanyerése előtt az izraeli sakkozó feladta a küzdelmet.
Nagyon érdekes Francia védelmű partiban esett le Kamsky sötéttel Karjakin ellen. Ahogy Topalov ellen a világbajnoki kihívó párosmérkőzésen most is előnybe került, de az időzavar miatt elvesztette a bonyolult állású partit.

1. Aronjan (4,5p), 2. Karjakin (4p), 3. Alekszejev (4p), … 5. Lékó (4p)

8. forduló
Vérszegény parti a vezéráldozatos győztes ellen. Kemény csatát vártam volna ebben fordulóban Lékó Pétertől. A francia Etienne Bacrot a legutóbbi találkozójukon vezéráldozattal nyert. Gondoltam Petiben maradt egy kis tüske emiatt, és mindenképpen szeretne ezért visszavágni. De úgy tűnik nem a FIDE Grand Prix nalcsiki versenyén. Nagymesterünk d4-el nyitott ismét, de ezzel most nem lepte meg ellenfelét, Bacrot pontosakat húzott a vezérindiai védelemben. Talán egy helyen kerülhettünk volna előnybe:

Lékó 17. lépése előtt

A beadott sakk után Péter Kg1-et húzott, de vajon mi szólhatott f3 ellen? Igaz, hogy kötésben marad a király, de jöhetett volna a c huszár e4-re, ha már a királyszárnyon tervezett valamit Péter. A királylépés után teljesen kiegyenlítődött a parti és a két nagymester már a 23. lépésben megegyezett a remiben.
Ebben a fordulóban az adorjáni Black is OK érvényesült. Ugyanis Gelfand és Eljanov is sötéttel győzött. Az izraeli színekben játszó nagymester jobban kiismerte magát a Szláv védelem bonyolultságában és szépen győzte le Kaszimdzsanovot. Kamsky a kedvenc Spanyol megnyitásában tévedt el.

1. Aronjan (5p), 2. Grischuk (4,5p), 3. Alekszejev (4,5p), … 5. Lékó (4p)

9. forduló
Szerencsés remi. Lékó Péternek meggyűlik a baja az e4 elleni játékokkal eddig a versenyen. Ahogy Ivancsuk ellen, most a másik “mumus”, Peter Szvidler ellen is e5-el válaszolt a királygyalogos kezdésre. A Spanyol megnyitás Anti-Marshall változata került terítékre, ahol világosnak gyalogelőnye van, de kompenzációként sötétnek jobban kifejlett az állása. Már a 16 lépés környékén kellemetlen előnybe kerülhetett volna az orosz játékos, de a nyerő lépést a 27. lépésben hagyta ki:

Lékó 17. lépése előtt

Szvidler 27. Hf5-el folytatta, pedig eléggé adja magát az áldozat g7-en: 27. Fxg7+!! Kxg7 28. Ve5+ Kg8 29. Hf5 f6 30. Vg3+ Kh8 31. Be7! és a mattot csak vezérütéssel lehet védeni. Szerencsére ez a lépés kimaradt és utána már nem volt gondja Péternek, a 32. lépésben a két fél a kevés anyag miatt megegyezett a remiben.
Három parti is eldőlt ebben a fordulóban. Nehéz helyzetből 101. lépés után állhatott föl egy ponttal gazdagabban az asztaltól Kamsky Grischuk ellen. Az orosz játékos nagyon kellemesen állt a spanyol megnyitású partiban. Bástyája a hetedik sorra jutott, de egy nem eléggé megalapozott áldozat után már csak remiszerű maradt az állás, egy utána elkövetett nagy hiba után viszont már nem lehetett a partit megmentenie. Bacrot mesterien győzte le a nagyon gyanús Szicíliai védelmet választó Mamedzsarovot. Alekszejev pedig az eddig nagyon jó teljesítményt nyújtó Karjakint verte meg világossal.

1. Alekszejev (5,5p), 2. Aronjan (5,5p), 3. Szvidler (5p), 4. Lékó (5p)

10. forduló
Győzelem otthoni varival. Nagyon pontos játékkal és remek felkészüléssel nyerte meg második partiját Lékó Péter a nalcsiki Grand Prix-en. Péter e4-el nyitott, amire Gelfand az orosz védelmet választotta vesztére. Egy 1985-ös világbajnoki KaszparovKarpov parti mentén haladtak, amitől Péter tért el, egy teljesen logikus lépéssel, de az otthoni készülés a 21. lépésben mutatkozott meg. Nagymesterünk eddig összesen 20 percet sem használt fel idejéből:

Lékó 21. lépése előtt

21. f4! b4 22. f5 Hf8 23. Bed3 Hd7 24. Vc7 Vc5+ 25. Kf1! Vb5 26. Vg3 += Világos figurái a kötés ellenére teljesen jól állnak, az f gyalog pedig nagy veszélyeket rejt. 26…He5 az izraeli színekben játszó sakkozó a világos bástya kötését próbálja meg kihasználni, de előbb a gyenge c7 pont megvédése lett volna a feladat. 26…Bac8 tartotta volna az állást.

Lékó 27. lépése előtt

Petinek bőven volt ideje kiszámolni a szép 27. f6!! lépés bonyodalmait. 27…g6 28. Vg5! (a bástya leütése huszárral nem megy, mert He7+ sakk után lóg a vezér) 28…Kh8 29. Vh6 (Hc7 is jó volt, de ez a változat fonalasan könnyebben nyer) Bg8 30. Hc7 Vc4 31. b3! Vg4 32. Bd4 Vf5+ 33. Bf4 Hg4 34. Vg7+ Bxg7 35. fxg7+ Kxg7 36. Bxf5 gxf5 37. Hxa8 Hd3+ 38. Ke2 Hxd1 39. Kxd1 és innen a tisztelőny könnyen nyer. Gelfand végül a 43. lépésben adta fel. Bravúrosan jól vezetett Lékó parti!
A 8. fordulóval ellentétben, most Black nem volt OK, sőt. Péter világos győzelmén kívül még 3 született. Alekszejev most nagyon gyengén játszott, már a megnyitás után gyalogot vesztett. Honfitársa Grischuk nem túl nehezen szerezhette meg a pontot. Akopjan az eddig nem túl biztatóan kezelt végjátékaihoz képest, ma nagyon pontos volt a végén, és szépen győzte le francia ellenfelét. Szvidler bonyolult állásban egyetlen rosszat lépett, és középen rekedt királya “meztelenné vált”, azeri ellenfele Mamedzsarov pontosan használta ki a kínálkozó lehetőséget.

1. Aronjan (6,5p), 2. Lékó (6p), 3. Alekszejev (5,5p)

11. forduló
A győzelem is benne volt sötéttel. Pavel Eljanov d4-es kezdésére Lékó Péter ismét Szláv védelemmel válaszolt. Eljanov Péter c4-ig előrenyomuló gyalogjától szerencsére jobban megijedt, mint kellett volna, ezért nem tudott előnnyel kijönni a megnyitásból. Nagymesterünk a cserék után a 30. lépésre egyenlítette ki teljesen az állást. Az ukrán nagymesternek egy jól álló huszárja nézett farkasszemet éljátékosunk világos futójával a két vezér és a gyalogok árnyékában. Eljanovnak nem igazán ment a huszárral a végjáték, Péter két ponton is előnybe kerülhetett volna. Először a 33. lépésben:

Lékó 33. lépése előtt

33…Fe6-tal folytatta. 33…Fxg4! gyalogot nyert volna. Igaz, pontos folytatás után, talán partit nem. 34. b3! Vb2+ 35. Kg3 Fd7 36. bxc4 Vxb4 37. Hxb4 a5 38. Hd5 bxc4 és a végjáték nem valószínű, hogy nyerhető sötétnek. A másik későbbi esetben viszont valószínűleg nyert játéka lett volna sötétnek, csak sajnos itt az időzavar szólt már közbe:

Lékó 39. lépése előtt

Lékó 39…Vd7-el folytatta, pedig nem szabadott volna kiengedni a kötésből világost. 39…Ff7! (40. Vxe5+ Vxe5 41. Hxe5 Ke7 42. Hc6+ Kd6 43. Hd4 Kc5 44. He2 b4 -+) 40. Kg2 e4!! 41. fxe4 Fg6 42. Vd5 Vf4 43. Ve6+ Kf8 44. Ve7+ Kg8 45. Ve6+ Kg7 és vagy Ve5+ sakk jön és vezércsere, vagy Ve7+ sakk és Kh6 mindkettő után sötétnek nyert végjátéka van. A két nagymester a 44. lépésben teljes remiállásban egyezett meg a döntetlenben. Jól jött volna ez a nyerés az első helyért vívott harcban.
Ebben a fordulóban is folytatódott a világos nyerőszéria. Gelfand a tegnapi veresége után rögtön javított, Mamedzsarovot verte meg szép végjátékban. Bacrot Karjakint győzte le, akinek ugyan gyengébb volt az állása, de megmenekülhetett volna egy lépésfelcseréléssel a végén. A gyengélkedő Ivancsuk végre megszerezte első pontját a versenyen, ehhez Grischuk nyújtott neki hathatós segítséget. Az orosz sakkozó elveszett a Királyindiai védelem bonyodalmaiban. A d5 pont fontosságát lebecsülte a középjátékban és inkább gyalogvadászatra indult, vesztére.

1. Aronjan (7p), 2. Lékó (6,5p), 3. Akopjan (6p)

12. forduló
Élreállás. Lékó Péter ellen mostanában nem nagyon fog senki Orosz védelmet választani. Gelfand után Kaszimdzsanov is fejet hajtott nagymesterünk előtt. Péter tért el a 2 fordulóval ezelőtti játékától. 8. Be1 helyett most 8. Hc3-al folytatta. Kaszimndzsanov állása nem tűnt rossznak, de az üzbég sakkozó nagyon tartott Péter előretolt h gyalogjától és minden igyekezetével ezen fenyegetés felszámolásával törődött. Pedig ehelyett talán a vezérszárnyon kellett volna ellenjátékot keresnie.

Kaszimdzsanov 24. lépése előtt

24…g5? Szemre se szép ez a lépés, meggyengíti az eddig sem túl erős királyállást. Teljesen fölösleges volt. 24…b5 majd a5 tartotta volna az állást. 25. Bxg5 Hxh6 26. Ve4 f6? sorba jönnek a hibák innentől 27. Bh5 f5 28. gxf5 Hxf5?? ez már tisztet veszít 29. Fe6 Vxd4 30. Bxh7+! szép befejezéssel. Péter így feljött a holtversenyes első helyre. Az utolsó fordulóban a vele azonos pontszámmal álló Aronjannal méri össze az erejét a sötét figurákat vezetve.
Bacrot az előző forduló beli pontos végjátékkezelése után, most mintha elfelejtette volna a tudását és Grischuktól kapott ki a végén. Szvidler Karjakin végjátéktechnikáját kicsit talán túlbecsülve hamar megadta magát a minőséghátrányos játékban.

1. Lékó (7,5p), 2. Aronjan (7,5p), 3. Grischuk (6,5p)

13. forduló
Előjött a Kramnyik-betegség. Lékó Péter sötéttel elvesztette a Grand Prix utolsó partiját Levon Aronjan ellen. Kísértett a múlt. Minden úgy történt, mint a Kramnyik elleni világbajnoki döntő utolsó fordulójában. Péter az eddig bevált Szláv védelem helyett a Nimzót játszotta meg. Nagyon rossz döntésnek bizonyult. Már a 11. lépésben előnybe került világos a megnyitás után. Péter minden figurát próbált cserélni. Világos kellemesen nézhetett a játszmára. Futópárja és térelőnye volt.

Lékó 17. lépése előtt

17…b5? Ezen a lépésen látszik először a parti folyamán, hogy Péter nem úgy ült le ehhez a partihoz, mint a többihez a versenyen. Sima, szokványos Bac8 jobban nézett volna ki. Ezután még a jól mozgó huszárok miatt tudta tartani nagymesterünk az állást, de a 24. lépés sem bizonyult jónak. 18. c5 Hd5 19. Vg3 Hf4 20. Bd2 Hf6 21. f3 H6h5 22. Vf2 Fd5 23. Fc2 Vg5 24. Kh1

Lékó 24. lépése előtt

24…Fc4? b4 talán nyújthatott volna valami ellenjátékot, mert a király elleni sötét támadás már kifulladt. Aronjan ezután szépen minden figuráját jó helyre helyezte, Péter vezére pedig közben nem tudott szóhoz jutni. 25. g3 Hg6 26. Hg2 Fd5 27. He3 Hf6 28. h4 Vh5 29. Hxd5 Hxd5 30. Be1 Bed8 31. Bde2 Bab8 32. Fc1 h6 33. Kg2 a vesztő húzás a 33. lépésben jött el:

Lékó 24. lépése előtt

33…Hc3?? itt már amúgy is jól állt világos, de ez megpecsételte Péter sorsát 34. Be5! Hxe5 35. Bxe5 f5 36. Fb3? Bxe6 mégkönnyebben nyert volna Hd5 37. Bxe6 Kh8 38. Ve1 +- és gyalogokat nem lehetett megállítani. Lékó az 58. lépésig még küzdött, de nem volt esélye. Kár ezért a vereségért, és kár az ilyen vereségért.
Az Orosz védelem nem sok szerencsét hozott a játékosoknak itt a Grand Prix-n. Alekszejevé sem állta ki a Bacrot elleni a próbát. Gelfand Karjakint, Akopjan pedig Eljanovot verte meg az utolsó fordulóban és ezzel feljött Peti mellé a holtversenyes második helyre.

1. Aronjan (8,5p), 2. Lékó (7,5p), 3. Akopjan (7,5p)

A partik letöltése

4 hozzászólás

  1. Amerigo61

    Verőci Zsuzsa említi az origon, hogy Peti az Amber verseny előtt “komoly sportsérülést” szenvedett, derékfájdalmai voltak, remélhetőleg ez most nem hátráltatja a játékban …

  2. Simulacrum

    Úgy tűnik nem csak a játékstílusban, de még a “sérülésekben” is Kramóra hasonlít Peti. Persze szegény Kramónak más okból kifolyólag fáj a háta.

  3. be8ki

    2 győzelem és 2 vereség nem elég az 50%-hoz? 🙂

  4. Simulacrum

    Bizony nem, mert nálam Peti 14 partit vívott. Az más kérdés, hogy a maga ellenit vesztettnek könyveltem el. 🙂 Elnézést a hibáért. 😉

Írd meg a véleményed!