Ratmir Holmov (1925-2006)

Holmov (Ratmir Dmitrievich Kholmov), a „Centrumban Védekező”, ahogy sakkberkekben ismert volt, a szovjet-orosz sakkozás kimagasló játékosaként vonult be a sakktörténelembe.
Nagyon nehéz volt legyőzni. Kiválóan védekezett, már-már félelmet keltően, de ha kellett páratlan taktikai vénáját megvillantva képes volt a legnagyszerűbb kombinációkra is.

Ratmir KholmovViszonylag későn, 12 éves korában tanul meg sakkozni, de tehetségére jellemző módon 3 éven belül mesterré válik (ami akkor nagyon nagy eredménynek számított). Rövid időn belül sikerül kvalifikálnia magát a szovjet bajnokság döntőjébe, amely a kor legjobb sakkozóinak a gyűjtőhelye. Ekkor még szerényebb helyezéssel kell beérnie, 8.5/18-as eredménye a 12. helyre elegendő. A versenyt Bronstein és Kotov nyeri. A szovjet bajnokságon sok babér nem terem, ám a litvánon összesen 10-szer nyer.
Nemzetközi téren sokkal jobb a helyzet: 1954-ben 3-4. helyen végez Bukarestben és még ebben az évben IM címet nyer. Szczawno Zdroj-ban Efim Geller mögött végez a 2. helyen.
Első nemzetközi tornagyőzelmét Balatonfüreden aratja 1959-ben, ahol 10/13-as arány mellett győz. Az 1960-as esztendő kirobbanó formában találja: 1-2. helyen végez Szmiszlovval a moszkvai nemzetközi versenyen, amelyen 8.5 szerez 11-ből. Még ez évben a FIDE odaítéli a GM címet. 1961-ben a szovjet bajnokság elődöntőjét megnyerni, 1962-ben Bukarestben újabb tornagyőzelmet arat. 1965-ben Havannán ugyan 5. helyen végez, de emlékezetes játszmában győzi le a földkerekség talán legnagyobb valaha élt sakkozóját, Bobby Fischert.
1967-ben Moszkvába költözik, ott is éli le életét.
Élete egyik legjobb versenyeredményét egy második hely jelenti, ezt 1967-ben éri el a leningrádi versenyen.
Sokszor szerepel Magyarországon, illetve a régió országaiban és rendre jó eredménnyel zár.
Hajlottabb korában is magasra tör: 2000-ben Senior világbajnoki címet szerez!

Pályája során rengeteg skalpot begyűjtött: Fischer mellett Kaszparovét, Szpasszkijét, Petroszjanét. Mérlege pozitív Petroszjan, Korcsnoj, Lilienthal, Szabó, stb. ellen.

Egyik legszebb partiját bemutatva emlékezzünk Ratmir Holmov nagymesterre:

HolmovBronstein
1965 (Moszkva)
(szicíliai-védelem)

1. e4 c5 2. Hf3 Hf6 3. Hc3 d6 4. d4 cxd4 5. Hxd4 a6 6. Fg5 e6 7. f4 Fe7 8. Vf3 Vc7 9. O-O-O Hbd7 10. g4 b5 11. Fxf6 gxf6 12. f5 He5 13. Vh3 O-O

Holmov 14. lépése előtt

14. g5!

Még a modern sakkprogramok sem merik egyértelműsíteni világos előnyét, holott kézzel fogható: 14…fxg5 15. Bg1! b4 16. Hce2 Kh8 17. Vh6 is teljesen beszorítja sötétet.

14. …b4 15. gxf6

Holmov nyitja a g-vonalat

15. …Fxf6 16. Bg1+ Kh8 17. Vh6

Az elemző program a lassú 17. Hce2-re szavaz, de egy támadójátékos itt ilyet nem lép!

17. …Ve7

Holmov 18. lépése előtt

18. Hc6!!

Briliáns lépés! Az első tisztáldozat a partiban! Ez a kombináció első lépése! Jöhetett volna helyette a szintén lassú: 18. fxe6 fxe6 19. Hce2 Fd7 világos kis előnyével.

18. …Hxc6

Kötelező, természetesen.

Holmov 19. lépése előtt

19. e5!

Az áldozat lényege! Világos mindenképp visszanyeri a beáldozott tisztet. Holmov ezt számolhatta: 19. …Fxe5 20. f6! Fxf6 21. Fd3! Fg5+ 22. Bxg5 és a tiszt hátrány eltűnt. Sötét két gyalog előnye ellenére a tönk szélére sodródva.

19. …Fg5+

Bronstein maga is elképedt, így hát azonnal vesztőt is húz.

20. Bxg5 f6 21. exd6 Vf7 22. Bg3 bxc3

Holmov 23. lépése előtt

23. Fc4!!

Szép! A második tisztáldozat után sötét állásban már minden veszít.

23. …cxb2+ 24. Kb1 Hd8?

A vég felgyorsítása, bár a 24. …Be8 25. Bdg1 Ba7 is nagyon sötét sötétnek…

25. Bdg1 Ba7 26. d7 Bxd7 27. fxe6 Hxe6 28. Fxe6 Bd1+ 29. Bxd1 Fxe6 30. Kxb2 Bb8+ 31. Ka1 Fxa2??

Bár minden dől össze, mint a kártyavár, ez azért még Bronsteintől is durva hiba. A vezércserét ki kellett volna kényszeríteni: 31. …Vf8 32. Vxf8 Bxf8 után Holmov lassabban nyert volna.

Holmov 32. lépése előtt

32. Bgd3!

Matthálót sző világos.

Ve7 33. Kxa2 Ve6+ 34. Bb3

1-0

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1  +  3  =