A Chessbase magazin friss reggel megjelent interjújában ismerteti az orosz kihívó Vlagyimir Kramnyik a világbajnokságon majd segítségére álló csapatát. Az orosz Rublevszkij és a francia Fressinet mellett harmadikként Lékó Pétert nevezte meg. Még a Chessbase újságírója is meglepődött Peti nevét hallva. A volt világbajnoki ellenfelet hívta meg tehát az orosz nagymester segítőjének. Több oka is lehetett a választásának.
Peti stílusát közelről is megismerhette világbajnoki párosmeccsük alkalmával. Már az akkori verseny előtt és közben is elmondta Peti az egyik legnehezebb ellenfele lehet az élete során. Teljesen hasonló pozíciós sakkozók. A legkisebb előnyök észrevétele és annak győzelemig fokozása a legnagyobb erősségük. Talán a világ két legjobb végjátékosa Peti és Vlad.
A másik ok lehet az éppen futó orosz bajnokság, ami miatt több orosz szupernagymesterre nem számíthatott Kramnyik, igaz a bajnokságon nem játszó, de most nem igazán formában lévő eddigi szekundánsát Barejevet sem hívta meg a csapatába.
A harmadik ok épp a Peti elleni volt világbajnoki döntő tanulsága, ahol nem éppen jól szerepeltek a szekundáns segítők épp az egyik elvesztett Marshall támadásos játszmában nem fedezték fel sötét jó lépését.
Kramnyik az interjúban elmondja, hogy nagyon jól érzi magát egészségügyileg, ezzel nem lesz tehát probléma. A kicsit kínos kérdésre, miszerint előkerül-e az az Orosz védelem a tarsolyból, amiben nemrég két partit is vesztett Kramnyik természetesen nem ad választ. Jelentős szerepe volt a számítógépnek az orosz nagymester felkészülésében, ma már enélkül nem lehet világbajnoki döntőben indulni. Filmek és többféle könyv segíti majd a kikapcsolódásban a partik között és a zene, ami nyugtatólag hathat.
Hajrá Kramnyik és hajrá Peti legyetek világbajnokok!
Mindezt persze pozitívan is értékelhetjük.
Gondolom ez azért azt is jelentheti, hogy Kramnik már nem számol Lékóval mint egy lehetséges jövőbeli ellenféllel világbajnoki döntőben(?)
Azt ki is hagytam a cikkből, hogy Peti volt Anand szekundánsa is régen, még talán ez is magyarázhatja a beválogatását, de egyértelműen pozitívan kell értékelni. Nagyon sokat lehet ebből tanulni.
Egyáltalán nem jelenti azt, hogy Petivel ne számolna Kramnyik szerintem, inkább nem akarna számolni. 😉
Plusz gondolom még mindig azonos a menedzserük Carsten Hansel, bár ez mellékes lehet a játékfelfogásbeli hasonlóságok mellett.
Mit mondjak? Így a vége felé könnyű megállapítani, hogy Lékó belefutott egy nagy tasliba. Hiába, már ő sem a régi, meg persze Kramó sem. Anand viszont még az.
Az első két megállapításoddal egyetértek, viszont nekem úgy tűnik, Anand jobb mint régen volt. Ez viszont önmagában bravúr, hiszen azt tapasztaljuk, hogy a 16-25 évesek vannak általában a csúcson az élmezőnyben. Harminchoz közeledve többnyire gyengül a játékerejük.
Anand játéka megdöbbentően jó ebben a döntöben.
Talán Anand annak a tételnek a cáfolata, hogy „memória mindenek fölött”. Nem csak a „könyvet” lépegeti, hanem a táblán az adott állásból hozza ki a legjobbat. Benkő Pál is azt mondta magáról, hogy elsősorban az adott állás érdekelte, s nem annyira a teória.
Sok sakkozó ilyen 40 éves kora körül éri el a csúcsot. Lásd. Ivancsukot is. Anand tényleg hihetetlen formában van ez nem vitás, megérdemelten vezet ilyen arányban is. Peti sajnos belefutott tényleg ebbe, viszont a világos partikban biztos nem az ő tanácsai alapján játszik Kramó, hisz Peti nem d4-es sakkozó.