Alea Iacta Est – a kocka el van vetve

Jeffrey D. Allers és Bernd Eisenstein kockajátéka bármikor elővehető, akár szülőkkel, kicsit fiatalabbakkal is játszható könnyed party-, átvezetőjáték. A 2009-ben megjelent társasjáték eddigi tapasztalatom alapján úgy tűnik nem széles körben ismert, pedig egy nagyon jó kis játékról van szó. Nagyobb körben való megismertetését a jövőben remélem elősegíti majd az általam készített magyar szabály-összefoglaló is.

A játék szabályai gyorsan elmondhatóak. Minimum 2-en, maximum 5-en játszható játékról van szó, ami inkább 4-5 játékossal izgalmas igazán, de ketten is jól működik és kockák miatt érzett szerencsefaktorra jól rácáfol a nagyon jól kiegyensúlyozott játék végi pontok eloszlása. Az első ötfős játékomban 39-38-37 ponttal végzett az első három helyezett, ami elég megdöbbentő egy tulajdonképpen kockán és ezzel szerencsén alapuló játék esetében. Egyszerűen arról van szó, hogy a készítők tökéletesen kidolgozták mindenfajta kockadobás előnyét. Az egyforma, a sorban jövő, a kicsi és nagy értékeknek is mind-mind van helye a különböző épületeken, amire a játékosok dobásaik után helyezhetnek el legalább egy, maximum 8 kockát. Ezen felül, ha egy épületen mégis olyan eset fordulna elő, hogy ott nem ér semmit az értékeléskor a kockánk, akkor is újradobásjelzőt kapunk érte, amelyeket később bármikor bármennyi kocka újradobására felhasználhatunk.

Nagyon szeretem a kockajátékokat. Az Alea Iacta Est pedig egy nagyon jó kis kockajáték, ami bármikor elővehető, szabályismertetéssel is maximum másfél órás egy parti öt játékos esetén is. Bátran ajánlom mindenki számára.

Alea Iacta Est magyar szabály-összefoglaló

Mint korábban is írtam már, szívesen fogadok bármilyen javítást a szabályfordítással kapcsolatban, akár ide a blogra is, de e-mailben is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

4  +  1  =